mysterious carlos
mysterious carlos
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2006-02-20
 
új jövevény a családban

Carlos 2015. január 20-án átsétált a szívárványhídon

Ő az egy, az egyetlen, a megismételhetetlen, lelkemnek része

 

Carlos

Diósdon születtem 1999. December 5-én. A kis gazdim márciusban látogatott meg egy barátjával. Ahogy megláttam őket, odarohantam, félrelöktem a testvérkéimet, két lábon állva akartam felhívni magamra a figyelmet. Sikerült is. Először csak simogatott engem, majd a kezébe adtak. Meg se mertem moccanni , akkor mondta azt a kis gazdi, hogy elvisz magával. Nem igazán értettem az egészből sokat. Betakart egy pokrócba, majd elindult velem.

Hazafelé, nagyon szomorú voltam, nem mozdultam, nem sírtam, csak nagyon csöndben voltam, mert féltem egy kicsit, nem értettem hová megyünk, hová tűntek a többiek. Amikor hazaért velem gazdi, megismerkedtem új családom többi tagjával is, az anyuval, az apuval, meg az öcsivel. Nem igazán akartam, hogy simogassanak, ezért gyorsan elindultam megnézni, hogy hol is vagyok. Körbejártam a lakást, majd lefeküdtem a mosógép elé, ott feküdtem majdnem két napig. Egyedül éreztem magam, hiányoztak a testvérkéim, meg a mami. 

Este gazdi lefeküdt mellém a földre, mert látta, hogy szomorú vagyok. Beszélt hozzám, olyanokat, mondott, hogy én voltam minden álma, meg nagyon fog szeretni. Akkor megnyaltam gazdi orrát és örökre beloptam magam a szívébe.

 

Gazdi

1999. március 19-e volt a nagy nap. Már évek óta nyúztam a szüleimet, hogy mennyire szeretnék egy kutyust, végül úgy döntöttek valóban felnőttem.  Bizonygattam, hogy én most már képes vagyok gondját viselni, nem megunt kedvenc lesz belőle. A fajta adott volt: gyerekkorom óta angol cockerekről álmodoztam.

 Az érzés, mikor szembe találkoztam a kicsikkel, leírhatatlannal jó volt. Egy elkerített részen tartották őket a házon belül. Carlos félrelökte a többieket, ott ágaskodott a kis kerítésnél és simogatásra várakozott. A kérése megtagadhatatlan volt. Imponált a talpraesettsége, habár tartottam attól, dominánssá válhat, ha őt viszem magammal. És akkor megtörtént a csoda, a tenyésztő a kezembe adta, éreztem, a kis szőrpamacs rögtön lenyugodott, szinte azonnal döntöttem, őt viszem magammal. Az úton hazafelé meg se moccant, csak feküdt összekuporodva. 

Otthon letettem a földre, körbejárta  a lakást, körbeszaglászott mindent, majd leparkolt a mosógép előtt, ahonnan vagy 2 napig el se akart mozdulni. Este lefeküdtem mellé a földre és nem akartam elhinni, hogy itt van, hihetelen érzés volt, valóra vált a legnagyobb álmom.

 

 

 
Óra
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Szavazás
Milyen színű a kutyusod?

arany
fekete
fekete-fehér
barna-fehér
csoki
három színű
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.